pénzáramlás akció
Rendezvények
Rendezvényeink látogatása,

helyszíni tájékoztatás, tájékozódás, díjmentesen vehető igénybe.

Ezek a rendezvények előzetes regisztrációhoz kötöttek, ezért kérek egy válaszlevélben értesítést az érkezéséről.

 
Segítség! Pénzügyi tanácsadó szeretnék lenni!

Szeretné rendbe tenni pénzügyeit, és segítene másoknak is ebben? Gondolkozott már azon, hogy egy új, jövedelmezőbb szakmát tanuljon ki? Meg szeretné érteni, hogyan működnek a befektetések, és ezzel szívesen foglalkozna is?

Szakmai élcsapatunkba jelenleg keresünk pénzügyi tanácsadókat. Ha érdekli, hogy Önnek való-e ez a szakma, illetve milyen lehetőségei vannak a mai Magyarországon, akkor Önnek szól ez az előadás.

Szakmai képzésinkből ízelítő: naprakész, konkrét pénzügyi ismeretek, adózási ismeretek, jogi ismeretek, alkalmazott pszichológia, tárgyalástechnika, marketingképzés. Kizárólag nálunk nyílik lehetőség céges ügyfelekre specializálódni, melyhez mind az oktatási, mind a szakmai szakértői csapat rendelkezésre áll (a teljesség igénye nélkül gazdasági igazgatók, adótanácsadó, könyvelő, jogász, kontrollinges, vállalati hitelelbíráló szakértők). A mai, XXI. századi Magyarország lehetőségeivel, jelenlegi pénzügyi helyzetről, illetve a pénzügyi tanácsadói szakma előnyeiről és hátrányairól is beszélnek előadóink.

Amennyiben elégedett jelenlegi helyzetével, kérjük, ne jöjjön el az előadásra!

 

Az eseményre június 25.-én, csütörtökön kerül sor Óbudán a Pacsirtamező utca 17. alatti előadónkban (ez közvetlenül az Amfiteátrumnál van) este 18 órától. Dr. Tóth András és Bíró Gábor előadása.

 
"Moszkva téri" Teadélután

A jelenleg 30-as, 40-es korosztály azon tagjainak, akik fizetésből élnek tartunk teadélutánt. Róluk szól Dr Tóth András cikke „a Moszkva téri generáció”. Ezen rendezvényünkön nekik szóló témákról lesz szó, mint például a nyugdíjrendszer Magyarországon, hogyan építsünk ki elegendő tőkét a privát nyugdíjtőkénkhez, továbbá tartalékképzési stratégiák.

A rendezvényre június 18.-án, csütörtökön kerül sor Óbudán a Pacsirtamező utca 17. alatti előadónkban este 18 órától. Bíró Gábor, Lakos Tamás és Bíró Nóra előadása.

 
Befektetés válság idején - Bajnai csomaggal kiegészítve!

Rengeteg megkeresést kaptunk a Bajnai csomaggal kapcsolatban, hogy hasznos és érthető információt kapjanak róla, arról hogyan is érint minket. Ezért körbejárjuk e mindenki számára aktuális problémakört.

Bajnai csomag hatása a lakosságra - Önnek ez veszély vagy egy 10 évente adódó kiváló lehetőség? Gondolkozott már azon, hogy megtakarított pénzét válság idején hova tegye? Bankbetét, állampapír, esetleg tőzsdei befektetések? Milyen biztos megtakarítások, és milyen magas hozammal kecsegtető befektetési lehetőségek vannak, amikor válság tombol? A válság katasztrófa, vagy lehetőség? Közkívánatra erről lesz szó legújabb teadélutánunkon.

A rendezvényre június 11.-én, csütörtökön kerül sor Óbudán a Pacsirtamező utca 17. alatti előadónkban este 18 órától. Bíró Gábor, Lakos Tamás és Bíró Nóra előadása.

 
Miért annyira sikeresek a sportolók a pénzügyi tanácsadó szakmában?

Megfigyelésünk szerint szakmánkban meglepően sok volt és ma is aktívan sportoló kollégánk van, akik az átlagot messze meghaladóan sikeresek. Mi ennek az oka? Ennek a rendezvényünknek nyílt célja, hogy aki valaha is komolyan sportolt, azoknak bemutassuk a szakmánkat - és megláthassák, hogy miért érzik volt sporttársaik olyan jól magukat a mi szakmánkban. Ha igazán újabb kihívásokat biztosító, kizárólag a saját mérhető teljesítménye szerinti karrierre vágyik - ezen az előadáson a helye! Tehát olyan volt és jelenlegi sportolókat várunk, legyen az akár (profi vagy amatőr) akik szeretnék, a munkájuk során is teljesítmény arányos elismerést, tudnak és mernek nagyban gondolkodni, és egyben keményen tenni is érte, nem szeretik elszalasztani az egyszeri és visszatérhetetlen alkalmat - töltse ki most a lenti regisztrációt! Fa Kinga és dr. Tóth András előadása

Helyszín: Budapest, III. ker. Pacsirtamező u. 17. (térkép)

Időpont: 2009. május 20. 18:00

Ez a rendezvény előzetes regisztrációhoz kötött, ezért kérjük jelezze érkezési szándékát.

 
Kecskeméten - Befektetés válság idején!

Számtalan megkeresést kaptunk kecskeméti és környéki olvasóinktől, hogy nem tudtak eljutni budapesti rendezvényünre, ezért Kecskeméten bővített formában ismét körbejárjuk e nagyon aktuális problémakört. Gondolkozott már azon, hogy megtakarított pénzét válság idején hova tegye? Bankbetét, állampapír, esetleg tőzsdei befektetések? Milyen biztos megtakarítások, és milyen magas hozammal kecsegtető befektetési lehetőségek vannak, amikor válság tombol? A válság katasztrófa, vagy lehetőség? Közkívánatra erről lesz szó legújabb teadélutánunkon. Bíró Gábor és Kovács Katalin előadása.

Helyszín: Budapest, III. ker. Pacsirtamező u. 17. (térkép)

Időpont: 2009. május 20. 17:00

Ez a rendezvény előzetes regisztrációhoz kötött. További információkat és jelentkezési lehetőséget a rendezvény oldalán találhat.

 
Miről szólnak a teadélutánok?

A teadélutánok olyan kisebb rendezvények, ahol hozzáértő kollégáim és meghívott vendégek járnak körül egy adott témát egy-két rövidebb előadás keretében. Ezek keretében általában nagyon sok érdekesség és gyakorlati tipp elhangzik. Nem kell félni! Az előadások nem közgazdasági, hanem hétköznapi nyelven vannak.

Ezek után tartunk egy kisebb teázós partit, ahol el lehet beszélgetni az előadókkal és nálam jóval okosabb kollégáimmal. A rendezvényekre mindenkit szeretettel várunk! Olvasóimnak a megjelenés ingyenes.

 
Kérés!

Szeretném nyomatékosan jelezni, hogy az alábbi a rendezvények a "civil" érdeklődőknek szólnak. Kérem a biztosítótársaságok ügynökei, banki üzletkötők és mindenki más, aki hivatásszerűen foglalkozik pénzügyekkel ezekre az eseményekre ne jelentkezzen! Az ő megértésüket köszönjük!

 
Legolvasottabb
Jobbmenu
Videó ajánló
Munkatárs kereső
Rendezvények
Oktatás
Linkek
Arhívum
Szavazás
Ön szerint ki az a személy, aki Magyarországot képes kivezetni a válságból?
 
 
honlapkészítés