2009.04.23

 Az előző válságból az ázsiai országok az export felfutásával tudtak kilábalni, azonban erre a közeljövőben nem nagyon van esély, ezért adott a kérdés: a belföldi fogyasztás ki tudja húzni a slamasztikából az ázsiai országokat? A válasz az Economist szerint igen, több ok miatt is. A zuhanó nyersanyagárak a háztartások jövedelemének vásárlóerejét emeli, éppen ahogy az előző évben a szárnyaló infláció visszafogta a fogyasztást. A fogyasztás pedig azért is találhat könnyebben magára, hiszen a nyugat-európai és amerikai országokkal ellentétben a háztartások kevésbé vannak eladósodva, és a bankszektor mérlege is egészségesebb, tehát megfelelő források segítségével hamarabb állhat helyre a hitelezés (ettől függetlenül a hitelszűke még mindig komoly gond).

A kormányok költekezése pedig éppen azért lehet az ázsiai országokban hatásosabb, hiszen a vállalati szektor egészségesebb a fejlett országokhoz képest, a háztartások keresletének emelkedésére pedig gyorsabban tud reagálni. A kamatvágásokkal és a kormányzati csomagokkal teljesen más útra lépett a régió, amit azért tehet meg viszonylag nyugodtabban, hiszen az országok költségvetéseinek többsége mérsékelt deficittel vagy szufficittel futott a válságba, valamint India kivételével az államadósság is meglehetősen alacsony szinten található.

A lehetőségekhez mérten a legjobb megoldás rövidtávon - a kiadások-, valamint a foglalkoztatás emelésére - az állami infrastruktúra-fejlesztési program, ami hosszabb távon a jobb minőségű autópályákon és vasútvonalakon keresztül hozzájárul a termelékenység növekedéséhez. Számos ázsiai országban például az 1998-as válság után a kormány visszafogta az infrastruktúra-fejlesztési programokat, ami most éppen kapóra jöhet az országoknak.

Összességében még az exportpiacok szenvedése mellett is 2009 második felében már magára találhat az ázsiai régiók gazdasága, azonban az átlagos gazdasági növekedés 2009-ben a fele lesz a 2007-es értékeknek, és az 1998-as válság óta a legalacsonyabb szinten állhat meg. A régió országait megnézve azonban azt lehet mondani, hogy a nagyobb országok, mint Kína és India több százalékos GDP növekedéssel zárhatja az évet, miközben a kisebb országokban - akik exportfüggőbbek - a GDP csökkenése várható.

Érik az új gazdasági csoda

Az elmúlt évtizedben az ázsiai gazdaságok növekedését az amerikai fogyasztók túlzott költekezése (egyre jobban eladósodtak), valamint az egyre szélesebbre nyíló külkereskedelmi hiány biztosította, azonban ez a forrás - ha nem is véglegesen - de eltűnt a válság miatt. Az amerikaiak feltehetően a következő időszakban inkább megtakarítani fognak, mintsem költekezni, ez pedig azt is jelenti, hogy csökkenő importra számíthatunk, az ázsiai export-orientált növekedés tehát elérte a határát.

Új gazdasági motorra van szükség a jövőben, ami a belföldi keresletben, különösképpen a fogyasztásban találhatnak meg az ázsiai országok. Az utóbbi években megfigyelhető tendenciával ellentétben tehát a GDP-hez viszonyítva emelkednie kell a belföldi fogyasztásnak, amivel összefüggésben az export részarányának csökkennie kell. A GDP arányos export 1980-ban még csak a GDP 20 százalékát tette ki, miközben 2007-ben ez az arány már 47 százalék volt.

A fogyasztás élénkítéséhez először tisztában kell lennünk azzal, hogy az elmúlt évtizedekben tapasztalható részarány csökkenés mire volt visszavezethető. A népszerű magyarázat szerint a háztartások a bizonytalan nyugdíj, és szociális juttatások miatt a jövedelmük nagyobb részét megtakarították a fogyasztás kárára. Ez azonban nem fedi teljesen a valóságot, hiszen például Dél-Koreában és Taiwanon a megtakarítások a jövedelemhez viszonyítva csökkentek az elmúlt 10 év folyamán, miközben Kínában a megtakarítások emelkedését a vállalatok és kormányzat, és nem a háztartások okozták. A fogyasztási kiadások GDP arányos csökkenése a megtakarítások emelkedésén kívül csak egy okra vezethető vissza, mégpedig a bérek GDP-hez viszonyított relatív pozíciójának romlására. Ezt erősíti meg az a tény, miszerint Kínában 1998-ról 2007-re 13 százalékponttal csökkent a bérek GDP-hez viszonyított aránya.

A legfőbb oka ennek a lemaradásnak az volt, hogy a kormány a tőkeintenzív iparágakat támogatta, miközben az egész Ázsiában megfigyelhető alacsony kamatokra épülő monetáris politika is a munkaintenzív iparágak felől a tőkeintenzív iparágak felé tolta el a termelést (az alulértékelt valuta csak hab volt a tortán). Ennek megfelelően nem elegendő a gazdaságot fokozatosan átállítani a fogyasztás központúságra, hanem valahogy azt is meg kell oldani, hogy a háztartások jövedelme a nemzeti össztermékhez viszonyítva emelkedjen. Ezt a következő politikákkal lehet elősegíteni: csökkenteni kell a gazdaság függőségét a tőkeintenzív iparágaktól, a pénzügyi liberalizációt fel kell gyorsítani, a tőkeintenzív iparágakat segítő támogatásokat és adókedvezményeket le kell csökkenteni, erélyesen fel kell lépni a monopóliumokkal, valamint a szolgáltatásokat akadályozó korlátozásokkal szemben.

Az alacsony fogyasztási arány és eladósodottság a jövőben gyökeresen megváltozhat az ázsiai térségben a korábban említett tényezők miatt, ami a fogyasztáson keresztül bőséges muníciót szolgáltat majd a magas gazdasági növekedésnek a következő évtizedben. 30 vagy 40 évvel ezelőtt pontosan ezek a folyamatok zajlottak le a fejlett országokban is, hiszen minél fejlettebbé válik egy gazdaság és társadalom, annál inkább nő a háztartások eladósodottságának mértéke a bizonytalanság csökkenésével párhuzamosan.

Portfolio.hu