pénzáramlás akció
Nem csak a nyugdíj, de a gyerekek is veszélyben vannak.

Nem csak a nyugdíj, de a gyerekek is veszélyben vannak. 

Végig olvastam a régi cikkek közül néhányat és bizony olyan érzésem van, mintha nem változott volna semmi, például a nyugdíj vonatkozásában.

A Magyar Gallup intézet közvélemény-kutatást végzett, május 2. és 8. között.

Ennek a felmérésnek az eredményét tegnap tették közzé, így mi is tudunk „csemegézni” belőle.

Elgondolkodtató, hogy a megkérdezettek 75%-a látja úgy, hogy jelentősen romlik helyzete, romlik családja megélhetési lehetősége. Veszélyben a nyugdíj!

A válaszadók fele úgy ítéli meg, hogy a megszorító intézkedések terhei elsősorban a lakosságot érinti és nem az üzleti szférát. A lakosság nagyobb részének nincs megtakarítása.

Tízből kilencen a forgalmi adó megemelése miatt fejezték ki aggodalmukat, elégedetlenségüket.

Nagyon súlyosan érinti az embereket a nyugdíjkérdés.

A válaszadók közel fele aggódik a nyugdíjakat és nyugdíjazást érintő változások miatt is.

A többség úgy érzi, hogy a gazdasági válság még nem érte el a mélypontját, különösen Magyarországon nem. A beosztott értelmiségieknek, a szakmunkásoknak, a betanított munkásoknak és segédmunkásoknak is több mint a fele tart attól, hogy egy éven belül elveszítheti a munkáját - olvasható a felmérésben.  Hiába dolgozik „látástól-mikulásig”, nincs megtakarítás, csökken a jövedelem, nem lesz nyugdíj.

A nemzetközi kutatások, felmérések szerint katasztrófa elé néznek a mai gyerekek is, hiszen a családok általában a kétkeresős modellre építették fel életüket. Sokan munkanélküliek maradnak és így a családok egy részében egy kereső, vagy egy kereső sem marad, ezáltal a családok bevétele csökken, nem tudnak megtakarítani, a gyerekek nem tanulnak meg dolgozni.

A kutatók véleménye szerint a háztartások válsága a gyerekek szociális kapcsolatait is rombolja majd; a szülők munkahelykeresése vagy a lakás fenntartási költségei miatt sokan elköltöznek otthonról, a hajléktalanság is növekszik.

A jelzések arra utalnak, hogy a szülők olcsóbb gyorsételek felé fordulása a gyerekkori elhízás arányát is duzzaszthatja. Kevesebb iskoláskor előtti gyerek vesz részt a korai fejlesztő programokban, ami későbbi tanulmányi eredményeiket ronthatja.

Láthatjuk, hogy nemzetközi szinten se jó a helyzet, de különösen érvényes ez Magyarországra.

A kérdés az, hogy Ön elfogadja és belenyugszik, hogy folyamatosan leírnak bennünket? Vagy van valami terve, elképzelése, hogy Ön és családja, hogyan lábaljon ki a nehéz helyzetből? Van terve, hogyan növelje bevételeit, ezáltal megtakarítását? Megkérdezett már egy pénzügyi tanácsadót?

Talán észrevette már, hogy ha azon kesereg, hogy miért jutott ide az ország, kik a hibásak, mi vezetett erre az eredményre, az nem változtat a helyzetén. A múlton való töprengés csak arra jó, hogy ugyan azt a hibát ne kövessük el még egyszer, de a múlt az olyan, mint a történelem. Nem lehet megváltoztatni, legfeljebb másként magyarázni.

Mi változtat a helyzetünkön? Gondolkodott már ezen? Van terve, elképzelése a következő 3-5 évre? Van terve arra, hogyan csökkentse kiadásait, növelje bevételeit, ezáltal megtakarítását, hogy az öngondoskodás révén biztosítsa nyugdíját?            Ha nincs, akkor nem változik semmi, de egyben biztos lehet, az idő elmúlik.

Ha kialakít egy tervet, elképzelést, az megváltoztathatja életét, sőt szerettei életét is. Van élet válság után is. Még mindig remek lehetőség adódik, megcsinálhatja szerencséjét. A válság egyben lehetőség is, csak ki kell használni. Hogyan? Kérdezzen!

Gondol-e Ön arra, mi lesz húsz év múlva? Mit fog akkor csinálni? Munkát, vagy megélhetést keres akkor is? Milyen érzés lesz, ha nem talál? Hogy él majd akkor?

Mit mond gyermekeinek? Hallottam egy vállvonás mellett már olyan választ, hogy majd eltartanak!  

De kik? Akik szintén nehéz helyzetben lesznek? Milyen érzés lesz kérni, ahelyett, hogy segíteni tudna gyermekének?

Milyen érzés lesz gyermekének, ha nem tud majd segíteni?

Van megoldás, de a legtöbben nem is gondolnak rá, amíg nem kerülnek kényszerhelyzetbe.

A kérdés az, hogy akkor lesz-e megoldás? Akkor már nehezebb lesz, de most amíg aktív valaki, addig tudunk megoldásokat javasolni.

Hajlamosak vagyunk túl variálni a helyzetet és néha nem látjuk a kézenfekvő megoldást, vagy nehezen hiszünk benne, mert eddig nem így szemléltük a világot.

Valóban az elmúlt időszak, a válság kihozhatná belőlünk azt, hogy képesek legyünk nyitottabbá válni, elfogadni más szemléletet is, mint amit megszoktunk. Tudom ez a legnehezebb, mert „én tudom a legjobban a gondomat,”- mondják sokan, meg se hallva a másikat.

Ha valaki el akar mondani, egy eddig nem szokott gondolatot, bezárjuk fülünket és nem akarjuk meghallani, mert amit mondana az, idegen számunkra és nehéz elfogadni, hogy amit eddig tettünk, nem a legtökéletesebb.

Vállaljuk inkább a magyarázkodást, a megalázkodást, nehogy mást vegyenek fel a helyemre, mert nem lesz miből megélni. Magyarázkodunk, majd húsz év múlva is, mert nincs megtakarítás megélhetésre és még vénember korunkban is, - egyik kezünkben bottal – kénytelenek vagyunk dolgozni, mert meg se akartunk hallgatni egy jó pénzügyi tanácsadót?

Van megoldás, de csak annak, aki begyűjti az információkat! A pénzügyi tanácsadó azért van, hogy feltérképezze a lehetőségeket és a megoldást.

Ön is szeretne biztonságban élni. Ha még nincs semmije, akkor itt a lehetőség, hogy bevételeinek növelésével, megtakarítással, egy stabil vagyont felépítsen. Ha van vagyona, legalább a reálértékét megőrizni, (ami nagyon kevés lenne), de inkább elsőként családi vagyont létrehozni, ami majd apáról, fiúra szállhat.

Gyerekeinek nem kell az Ön anyagi megsegítéséről gondoskodniuk, mert ön fel tud halmozni egy nagy vagyont, amit majd a gyerekek tovább szaporíthatnak.

Ha időben gondolkodik és meghallgat nem lesz kiszolgáltatott helyzetben, mert nem kell az Önnek hátrányos munkát elvállalnia. Hallgassa meg a pénzügyi tanácsadókat!

Mi a megoldás? Egyszerűbb, mint gondolná. Beszélgessünk személyesen, mert ez csak Önre tartozik.

Tóth György

Független marketing és

Vezető Pénzügyi Stratéga
 
Legolvasottabb
Jobbmenu
Videó ajánló
Munkatárs kereső
Rendezvények
Oktatás
Linkek
Arhívum
Szavazás
Ön szerint ki az a személy, aki Magyarországot képes kivezetni a válságból?
 
 
honlapkészítés