pénzáramlás akció
Elég volt, pénzt akarok

Pedig pusztán annyi történt, megelégeltük, hogy mi magyarok folyamatosan hátrányos helyzetbe kerülünk, amikor életszínvonalról, pénzügyekről, befektetésekről, mindennapi megélhetésről van szó.
Megelégeltük, hogy kedvezőtlenebbnél kedvezőtlenebb hitelek kiajánlásával, megtakarított pénzeink infláció alatti kamataival juttassanak bennünket az eladósodás és a kiszolgáltatottság állapotába azok, akiknek csak az önös érdekeik számítanak.

Mit lehet tenni? Egyáltalán van megoldás?

Persze, hogy van! Ha nem így lenne, mi se tudnánk dolgozni. De nézzük csak mi a helyzet valójában!

Az emberek kétféle módon szerzik meg jövedelmüket. Azt is mondhatnánk sportnyelven, hogy az emberek két térfélen fociznak.

Ennek az elvét Robert Kiyosaki a Cash Flow négyszögben írja meg.

Image

A cash flow négyszöggel kapcsolatban azt kell kiemelni, hogy a bal térfélen tevékenykedők, azaz az alkalmazottak (A) és a kisvállalkozók (E), egyénileg, maguk keresik pénzüket. Ez azt jelenti, hogy lehetséges jövedelmük korlátozott, képességeik, idejük és teljesítményük szab neki határt. Egy nap csak 24 órából áll. Ők azok, akiknek nincs tulajdonuk a jövedelemszerzésben és így kénytelenek aktívan dolgozni. Tehát nekik aktív jövedelemből származik a bevételük.

Tudták, hogy ezen a térfélen tevékenykedik az emberiség 90%-a, és a rendelkezésre álló vagyon 10%-át birtokolják?

Nézzük meg ennek a négyszögnek a jobb oldalát, itt találhatók a sikeres emberek, azaz a cégtulajdonosok (C), valamint a befektetők (B), a népesség 10%-a, de a világ rendelkezésre álló vagyonának 90%-át birtokolják. Ők azok, akik valamikor előállítottak valamilyen eszközt, ami szintén termeli nekik a pénzt, ha éppen semmit se csinálnak. Ez az eszköz a tulajdonuk, tehát nekik tulajdon alapú jövedelmük van. Hogy van ez? Jó ez így?

Miért van ez így?

A válasz egyszerű, ezek az emberek csapatban dolgoznak, ezzel a siker hálózatát alkotják. Lehetséges jövedelmük korlátlan, mert más emberek adják hozzá az idejüket és a pénzüket.

Befektetéseik termelik a jövedelmet. A passzív jövedelmet.

Az emberek többsége élete során előbb, vagy utóbb rájön, hogy másnál dolgozva ritkán lehet vagyont szerezni.

A helyzet az, hogy nem könnyű az egyik negyedből a másikba átmenni. Összes eddigi tanulmányaink során mindig arra tanítottak, hogy ne hibázz! Legyen egy biztos állásod, tanulj, hogy legyen egy jó szakmád. Mindegy, hogy portása, vagy elnöke vagy egy cégnek, a bal térfélen vagy, és állandó mókuskerékben.

Ha jutalékért dolgozol, akkor az „E” negyedben, de akkor is a bal térfélen. Ha nem nekünk kell dolgoznunk, akkor a „C” negyedben vagyunk. Ha befektetésekből szerezzük a bevételeinket, akkor a „B” negyedben találjuk magunkat.

A legtöbb esetben önmagunk felépítése, vagy újjáépítése sokkal fontosabb, mint a pénzkereset.

A váltáshoz gondolatilag el kell jutni, de ez nem elég, mert ha fizikailag nem valósítjuk meg, amit gondolatilag elterveztünk, semmit nem ér az egész.

Ahhoz, hogy fizikailag képesek legyünk megvalósítani a gondolatiságunkat, fel kell készülnünk érzelmileg és lelkileg is.

Az átlépés az egyik negyedből a másikba, nem megy egyik napról a másikra, azoknak sikerül, akik eléggé eltökéltek. A tanulási folyamat sosem ér véget, de minél többet tudunk a jobb térfél működéséből, annál több pénzünk és annál több szabadidőnk lesz.

Hisszük, hogy már a jelen idő vállalkozásainak is "nyer-nyer" alapon kell működniük. Vagyis egy szolgáltatónak minden lehetőséget meg kell ragadnia, hogy az ügyfeleit is nyerő helyzetbe hozza.

Hisszük, hogy az emberek érdekeit önérdek nélkül is lehet szolgálni. Mint ahogy valljuk azt is, hogy a magyar embereknek anyagilag is meg kell erősödniük, hogy mentálisan egészséges, sorsukat önmaguk által irányító emberekké váljanak.

E cél elérésén mi is szívesen dolgozunk.

Ön is álmodik arról, hogy sikeres és senkinek nem kiszolgáltatott, olyan bőségben él, amelyet a saját erejével teremt meg magának?

És a folyamatos pénz utáni hajsza helyett jut ideje az élet más, az Ön számára igazán fontos dolgaira?

Óriási gazdasági változásoknak nézünk elébe, és különböző fejlődési trendek vannak érvényben jelenleg.

1. Az emberek szabadságra vágynak, elmúltak azok az idők, mikor egy munkahelyen dolgoztak 30-40 évig.

2. Az emberek gazdagodni akarnak. Régi mondás szerint, aki sokat dolgozik az egyre több fizetést kap, de tudjuk, ha nyugdíjba megy valaki fizetésének kb. 40%-át kapja csak meg, tehát szüleink tudomásul vették, hogy öreg korukra elszegényednek. Csak van egy óriási probléma, amivel, 10-20 évvel ezelőtt nem kalkuláltak. A helyzet az, hogy következik a demográfiai hullám következtében nyugdíjba vonulók száma.  

Ratkó Anna 1950 és 1953 közötti egészségügyi miniszterségének, illetve tágabban az     1950 és 1956 közötti félévtizednek, az abortusztilalom és a gyermektelenségi adó     miatt a természetes szaporodás üteme ezekben az években jelentősen nőtt. Mivel     sokan vonulnak nyugdíjba és kevesen lesznek a termelő ágazatokban, veszélyben a     nyugdíj. Még egy probléma akad azonban, mégpedig az, hogy Amerikában 2010-ben egyszerre 75 millió ember kezdi meg nyugdíjas éveit. Csökken a befektetési alapok pénze, fizetik vissza a nyugdíjasok megtakarításait, kivonják pénzüket a tőzsdéről, ezért a tőzsdék forgalma és árfolyama csökken. Mi lesz, ha megint pánik tör ki? Jobb, ha felkészülünk.

Mit tudok ajánlani?

1.    Határozzák el, hogy változtatnak az életükön!
2.    A nyertesek nem törődnek vele, hogy hányadiknak lépik át a célvonalat, nekik csak az a fontos, hogy átlépjék. A vesztesek életük minden napján 95 métert futnak le a 100 méteres versenyen.
3.    Ragaszkodjanak álmaikhoz! Csak a sikertelen emberek szokták meggondolni magukat.
4.    Határozzuk meg a célt! Mit akarunk?
5.    Álmodjunk nagyokat! Még akkor is érdemesebb nagyobb álmot dédelgetni, és dolgozni érte, ha csak részben valósul meg, mint egy szerényet álmodni, és azt valóra váltani.

Mi ott leszünk, mikor az álmai megvalósításához kell valaki!

Tóth György
Független marketing
és pénzügyi tanácsadó


 
Legolvasottabb
Jobbmenu
Videó ajánló
Munkatárs kereső
Rendezvények
Oktatás
Linkek
Arhívum
Szavazás
Ön szerint ki az a személy, aki Magyarországot képes kivezetni a válságból?
 
 
honlapkészítés